Nagy érdeklődés kísérte idei első nyílt napunkat – megtelt az aula, ahol az általános tájékoztatást hallhatták a 8. osztályt végző tanulók és szüleik. Elsőként a 2. éve zajló, az új szakképzési törvénynek megfelelő oktatásról, az iskolánkban folyó ágazati képzésekről, ösztöndíj lehetőségekről kaptak tájékoztatást a megjelentek. Ezt követően a tankonyhára, a tanétterembe, a cukrász- és pékműhelybe, az élelmiszer-ellenőrzési képzésünk laborjába és a kereskedők mintaboltjába tehettek látogatást az érdeklődők. A séta során mindenütt finom falatokkal vártuk a betérőket – köszönet érte okatóinknak és tanulóinknak! Reméljük emlékezetes marad a látogatás – mi mindent megtettünk- bízunk benne, hogy jövőre sokukkal találkozhatunk!
Nyílt nap
Categories:
Related Post
Küzdősport és önvédelem testnevelés óránKüzdősport és önvédelem testnevelés órán
A 9.b osztály két tanulója Lakatos Erik és Fehér György küzdősportban jeleskednek és egy kis bemutatót tartottak az osztálytársaiknak. Nagyon köszönjük a diákoknak a bemutató meccset! Sportágukban (karate és taekwondo)
A fiú, aki előbb tudott főzni, mint hogy papírja lett volna rólaA fiú, aki előbb tudott főzni, mint hogy papírja lett volna róla
Már több, mint egy hónapja zajlanak a szakmai vizsgák iskolánkban, melyet a facebook oldalunkon sokan figyelemmel is kísérnek. A nappalis tanulóink mellett az esti tagozatos felnőtt képzésünk résztvevői között is
Gyakorlati vizsga – 5.13.B – vendéglátásszervezőGyakorlati vizsga – 5.13.B – vendéglátásszervező
Kezdődik… Igen, elkezdődött a gyakorlati vizsgák leglátványosabb, legínycsiklandozóbb része! (Tanúsítom, minden finom is volt, nagyon!) Az 5/13B osztály tanulóinak egy része a pincér szakma és érettségi után ma a vendéglátásszervező

































































