Erasmus+ KA2 – Szardínia 2022.11.06.-11.13

Erasmus+ KA2
„Read, enjoy and develop yourself”
2020-1-NO01-KA229-076515_5
Olaszország – Szardínia / Cagliari
2022.11.06-13.

2022.11.06-13. között iskolánk öt tanulója – Rózsa Lili, Györfi Blanka, Krizsán Ákos, Ivanics Ferenc Dárius, Boros Patrik Valentin- és három tanára – Fábián Ferenc, Erdélyi Lajosné, Zsilinszki-Kutasi Angéla- Erasmus+ KA2 projekttalálkozón vett részt Olaszországban, Szardínia szigetén a „Read, Enjoy And Develop Yourself” – READY projekt keretében.

Vasárnap késő este érkeztünk Szardínia szigetére, Cagliari városába, ahová a tanulókért jöttek a fogadó családok.

Hétfő délelőtt az iskola épületében gyülekezetünk, majd a szokásos bemutatkozás következett. Megtekintettük minden ország bemutatóját, majd a tízórai szünetben finom falatokkal kedveskedtek nekünk az olasz fogadók. Ezután a tanulók sétát tettek a közeli parkban élvezve a napsütést. Ez idő alatt a tanárok csapata megbeszélte a következő projekttalálkozó idejét és programját. Az ebédet az iskolában fogyasztottuk el, majd délután a főváros, Cagliari egy részének, a Castello negyednek felfedezése következett. A Castello negyed a város legrégebbi része, amely a kikötőtől egészen meredeken emelkedő domb lejtőjéig húzódik. Gyönyörű épületeket láthattunk és feledhetetlen kilátásban volt részünk. A séta sötétedésig tartott, majd mindenki hazaindult a fogadó családokhoz.

A második napunk kirándulással telt. Reggel 9 órakor indultunk útnak a Barumini Su Nuraxi kompleum felé külön autóbusszal. A nuraghek Szardínia egyedülálló épületei és műemlékei. Körülbelül öt évezreddel ezelőtt egy Szardínián egyedülálló civilizáció építette őket. Az egyik leghíresebb régészeti lelőhelyet szakértő idegenvezetővel látogathattuk meg, aki mindent elmesélt nekünk ezekről a gigantikus épületekről és az őket építő emberekről. Az épületek után ismét buszra ültünk és elindultunk San Sperate városa felé. Itt van a világ egyik legkülönlegesebb múzeuma. A hangok kertjének hívják. Ebben a hatalmas, ligetes szabad térben beszélő, muzsikáló, xilofonhangokat adó, suttogó, mormogó, vibráló kőtömbök vannak elhelyezve. Gigantikus faragott tömbök ezek, bazalt, gránit, homokkő, mészkő, mindenféle formában-alakban, nagyságban. Ha gyengéden végigsimogatjuk a felületüket, mindegyik másféle hangot, másféle zenét hallat. Ezeket a köveket Ebben a házban egy Pinuccio Sciola nevű szobrászművész alkotta, aki egész életében vallotta, hogy a kő nem néma, halott tömb. Már sötétedett,mire újra Cagliariba értünk, ahol mindenki a szállására indult.

A szerdán nap érdekesen alakult. Amíg délelőtt a tanárok csapata dolgozott, addig a tanulók kirándultak, délután ez a felállás megfordult, és a tanulók dolgoztak, míg a tanárok kirándultak a fővárosban, Cagliáriban. A workshop témája az olvasási technológiák és az internetes zaklatás volt.

A csütörtöki nap ismét kirándulással telt. Úticélunkat másfél óra buszozás után értük el. Porto Flavia Szardínia délnyugati partja mentén egy bánya, amely a tengerre néz, és lélegzetelállító kilátást nyújt. Ez a sziklába vájt komplexum rendkívüli szépségű tájba és környezeti környezetbe ágyazódik. A sziklába vájt két alagút egyikén végighaladva, a Nebida-tengerre és a Pan di Zucchero halomra nyíló csodálatos kilátást élvezhettünk. Az útvonalat egy vezetett túrán tettük meg, ahol megismerkedhettünk e rendkívüli mű születésével, történetével és működésével. Ezután Nebida település parkjában csodálatos tengeri kilátás mellett fogyasztottuk el az ebédre kapott szendvicset. Kis pihenő után a Szardíniához tartozó Isola di Sant’ Antioco kis szigete felé vettük az irányt, amely Olaszország egyik legszebb szigete. A szigetet csak egy sekély tengerszoros és a lagúnatavak választják el a szárazföldtől.  Itt bejártuk az Archeologiai és Etnográfiai Múzeumot is. Kellemesen elfáradva szálltunk buszra és indultunk vissza Cagliáriba.

Pénteken lelátogattunk a tengerpartra, a Spiaggia Poetto-ra. Itt élveztük a napsütést és a hullámzó tengert késő délutánig.

 

Majd az iskolában találkoztunk újra a többiekkel, ahol a helyi szülők készítették a tésztát a vacsorához. Mi is kipróbálhattuk, hogyan kell ezt formázni. Ezután a végső ceremónia következett, ahol megkaptuk a Certificateket, majd búcsút vettünk a többiektől.