Erasmus napok a Zwack-ban

A nemzetközi Erasmus Napok keretében, az Európai Unió országaiban együtt ünnepeljük az idén 35 éves Erasmus+ programot. A háromnapos rendezvénysorozatot 2017 óta minden évben megrendezik. Az idei évben október 13-15. között zajlott.

A csütörtöki program a tagiskolák Erasmus+ projektjeinek megvalósítását szervező pedagógusainak részvételével zajlott.

Mucsi Balázs Sándor főigazgató köszöntője után áttekintésre kerültek az elmúlt 7 év eredményei, majd az Erasmus+ program magyarországi koordináló szervezete, a Tempus Közalapítvány munkatársai tartottak online formában előadást a 2021-27-es ciklus pályázati lehetőségeiről

Október 14-én, pénteken a diákok egy totót oldottak meg az óraközi hosszú szünetben. Az ehhez szükséges feladatlapot a szünet előtt vehették át. A kérdések az Erasmus+ KA1 és KA2  programokkal voltak kapcsolatosak.

A diákok az iskola épületében elrejtett QR kódok megkeresése, mobiltelefonnal való beolvasása után tudták csak megoldani ezt a feladatlapot.

A diákok a szünetben lázasan kutatták a QR kód lelőhelyeket.

Az első (öt) 5 leggyorsabb és egyben legjobb megoldást leadó osztály került díjazásra.

Az eredményhirdetésen iskolánk igazgatónője, Eke Ibolya Mária adta át a díjakat, amelyek egy -egy tálca iskolánk tanulói által készített sütemény voltak.

 

A program szombaton folytatódott az iskolában zajlott nyílt napon, melyen az iskola vezetője tartott az érdeklődők számára egy tájékoztatót.  Lényegre törően bemutatta az iskolában folyó Erasmus+ munkát, annak lehetőségeit, eredményeit.