Nagy érdeklődés kísérte idei első nyílt napunkat – megtelt az aula, ahol az általános tájékoztatást hallhatták a 8. osztályt végző tanulók és szüleik. Elsőként a 2. éve zajló, az új szakképzési törvénynek megfelelő oktatásról, az iskolánkban folyó ágazati képzésekről, ösztöndíj lehetőségekről kaptak tájékoztatást a megjelentek. Ezt követően a tankonyhára, a tanétterembe, a cukrász- és pékműhelybe, az élelmiszer-ellenőrzési képzésünk laborjába és a kereskedők mintaboltjába tehettek látogatást az érdeklődők. A séta során mindenütt finom falatokkal vártuk a betérőket – köszönet érte okatóinknak és tanulóinknak! Reméljük emlékezetes marad a látogatás – mi mindent megtettünk- bízunk benne, hogy jövőre sokukkal találkozhatunk!
Nyílt nap
Categories:
Related Post
A legjobbat hozza ki a megyei tanulókból Kovács SándorA legjobbat hozza ki a megyei tanulókból Kovács Sándor
Diákjait mindig eredményesen készíti fel a versenyekre, legutóbb pedig ő maga is bezsebelte a legeredményesebb szakoktató címet. Nézetei szerint minden tanulóval egyénileg kell foglalkozni, talán ez a sikereinek kulcsa. Mindezekért
Szakmai kirándulás LengyelországbanSzakmai kirándulás Lengyelországban
2024. március 14-17-e között Myslenica (Lengyelország)-ban vehetett részt iskolánk busznyi csapata, Szabóné Veres Ilona tanárnő vezetésével. Az első megálló Zakopane síparadicsomában volt, majd este a szállásra érkezett a csapat, ami
Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőVigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő
„Felnőttként szeretnél majd Te is okos pénzügyi döntéseket hozni?” Az egyik legnagyobb hazai bank társadalmi felelősségvállalásának részeként még 2010-ben indította el a Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjét. Az idei versenyben


































































