2021. október 20-án a 11. B és 12. A osztályokkal indult Gera Andrea és Gyulai Éva a tanulmányi kirándulás keretében Visegrádra. Az autóbusz 6:45-kor indult a békéscsabai Penny áruház elől, ahonnan szűk háromórás utazást követően értük el a célpontunkat. Visegrádra érvén először a Királyi palotát és az előtte található Trianoni emlékművet tekintettük meg. Ezt követően egy könnyű túra után felértünk a Fellegvárba, amit alaposan bejártunk. A kilátás és a környezet nagy benyomást gyakorolt a diákokra, rengeteg tájkép és szelfi készült.
A túra után ismét beültünk a buszba és 20 óra magasságában Békéscsabára értünk. A diákok kiválóan érezték magukat, rengeteg új ismerettel és örök élménnyel gazdagodtak.
Tanulmányi kirándulás – Visegrád
Categories:
Related Post
Országos Szakképzési Tanévnyitó 2021-2022Országos Szakképzési Tanévnyitó 2021-2022
Csongrád adott otthont a 2021/2022-es szakképzési tanév országos megnyitójának, ahol több talpraesett diákunk Moka Ildikó, Horváth Ferenc, Rau Tamás és Laskai Attila oktatóink vezetésével vettek részt a rendezvény lebonyolításában. A
Az Esély Pedagógiai Központ tanulói meglátogatták a pék tanműhelyünketAz Esély Pedagógiai Központ tanulói meglátogatták a pék tanműhelyünket
Néhány hete lakták csak be péktanulóink az új, a modern igényeknek is megfelelő tanműhelyüket, ami ma igazi tesztüzemre kapcsolt! Két csapat is ellátogatott hozzánk, hogy az egyik legrégebbi szakmával megismerkedhessenek.
KÜLÖNDÍJ a Klímatudatos kerisek csapata részéreKÜLÖNDÍJ a Klímatudatos kerisek csapata részére
A Klímatudatos Kerisek három fős csapatának tagjai, Kállai Virág, Mihut Kimberly és Jakus Zétény, 10B osztályos tanulók kreativitásuk és aktivitásuk okán, különdíjban részesültek, Békés Város Önkormányzata által kiírt Térségi Klímabarát





















































