Egyéb kategória Akikre büszkék vagyunk – Gortka László

Akikre büszkék vagyunk – Gortka László

Mindig öröm számunkra, amikor egy volt diákunk szorgalmával, kitartásával nyújt példát a fiatalabb generációk számára.
Így van ez a most bemutatásra kerülő Gortka László esetében is, akire méltán lehetünk büszkék.
A következő sorok a Hungarian Bartenders nevű facebook csoporban jelentek meg:

„•Gortka László•
Fogadjátok szeretettel Gortka Lacit! 😊
Laci Békéscsabán kezdte a vendéglátást, középiskolás korában, utána költözött fel Budapestre, ahol azonnal elkezdett dolgozni. Szezonmunkák a Lupa Beach-en, a Gozsdu Udvarban, majd a BB’z-ben. Ezekután egy skybar-ban helyezkedett el, ami akkor még Topprum néven futott (ma már Solid borbár), ahol közel 1 évet dolgozott. 2020 nyár elején egy nagyszerű lehetőséget kapott, amivel élt is és a Mojito Mixeriskola oktatója lett, ahol azóta is tevékenykedik, ezzel párhuzamosan pedig 2021 májusától a Hotsy Totsy csapatát erősíti töretlenül. Ami motiváció számára, az az, hogy mindig valami újat tanuljon vagy alkosson, amivel elvarázsolja a vendégeket. A „prepp” és a boszorkánykonyha része közelebb áll a szívéhez, mint a koktélkeverés, de őszintén mindkettőt imádja. Célja, ha egyszer itthon elhangzik a neve a báros közegben, szeretné, ha legalább annyian tudnák, hogy kiről van szó, mint napjainkban Gózon Peti, Hubai Miki, Schök Norbi, Szabó Máté, végül de nem utolsó sorban, mentora Varsányi Feri, akinek nagyon sokat köszönhet! 😌😎
Mi szívből kívánjuk, hogy elérd a célod, jó úton haladsz! ❤”

Related Post

Újabb ágazati vizsgaÚjabb ágazati vizsga

2021.01.21-én csütörtökön az Élelmiszer-ellenőrzési technikusok 60 perces központi interaktív írásbeli vizsgát tettek egyik számítástechnikai tantermünkben, majd egy kis levegőváltozás után megérkeztek a másik épületben lévő laborba, ahol a 180 perces