Görögország tanulói mobilitás

A 2024-1-HU01-KA121-VET-000220894 számú „Európai körutak a Keri vezetésével” ERASMUS+ pályázat keretén belül 2025.04.22. és 2025.05.21. között 4 tanulóval utaztunk Görögországba, Nei Pori tengerparti kis üdülővárosba.

A mobilitásban részt vevő tanulók:

  • Kalmár Zita Kinga (11/D) – cukrász szaktechnikus
  • Varga Sára (11/D) – cukrász szaktechnikus
  • Sántha László Milán (2/10/3) – szakács
  • Zsanda Kevin (2/10/3) – szakács

2025.04.22-én hajnal 4 órakor mikrobusszal indultunk útnak az 1030 km-re levő településre. A rövid magyarországi szakasz után Szerbián és Észak-Macedónián keresztül végig autópályán mentünk. Az út során minden rendben volt, délután 4 óra körül értünk Nei Poriba, ahol elfoglalhattuk a szállásunkat. A külföldi partner kapcsolattartója, Mónika fogadott bennünket, aki magyar származású és 30 éve él Görögországban.  

Másnap a délelőtt kipihentük az utazás fáradalmait, viszont délután elmentünk megnézni a leendő munkahelyet, ahol 1 hónapig fognak dolgozni különböző beosztással.

A harmadik napunkon a Meteorákhoz utazhattunk a helyiek által szervezett transzferrel, idegenvezetéssel, programokkal, hasznos és érdekes megállókkal. Gyönyörű helyen járhattunk, nem véletlen, hogy ez a világörökség része.

A következő napon a tanulók már munkába álltak, megismerkedhettek a munkahellyel, leendő kollégákkal. A két szakács tanulónk, Milán és Kevin, egy Nei Poriban levő tengerparti étteremben kezdték el a munkát, a két lány tanulónk, Zita és Sára pedig egy közeli nagyobb településen Platamonasba, az egyik legnagyobb és legszebb cukrászdában vették fel a munkát. A lányoknak a szállástól 20-25 perces sétára található a munkahelyük, azonban előny számukra, hogy itt több üzlet, étterem található és a tengerparti gyaloglás sem esik nehezükre.

 

A hétvége első napja egy újabb szervezett utazással telt, meglátogathattuk Platamonas várát, az Olümposz hegyen Zeusz fürdőkádjához túrázhattunk, majd a „ holt város” nevezetű hegyen lévő kis falucskába látogattunk el, ami egy nagyon aranyos kis hely, helyi termelőkkel, árusokkal a pazar kilátás mellett. A vasárnapot pihenéssel töltötte a csoport, körbejárhatták Nei Porit, bevásároltak és felkészültek a hétfőn kezdődő munkákra. Az áprilisi kellemes időjárás mellett egy kis tengerparti napozásra, pancsolásra is futotta az időből.

A kint tartózkodásom alatt, minden rendben volt a tanulókkal, nagyon hasznos és szép élményekkel teli hetek állnak előttük, a görögök vendégszeretete mellett.

 

Köszönjük szépen az iskolánk vezetésének és a pályázatban való segítőknek a lehetőséget!

Sajben Gábor – kísérő tanár

Related Post