Erasmus+ Szakmai gyakorlat Máltán – 2024. február 18. – 2024. március 17.

Szakmai gyakorlat Máltán – 2024. február 18. – 2024. március 17.

2024. február 18. és március 17. között 5 diák töltötte egyhónapos szakmai gyakorlatát Máltán a 2023-1-HU01-KA121-VET0000146600 számú “Európa körül a Kerivel” című Erasmus+ pályázat keretein belül.

A pályázatban részt vevő tanulók:

Herceg Jordána 11/A

Kiss Linda Virág 11/A

Madarász Ádám 11/C

Szűcs Hajnalka 11/A

Tofan Krisztián 11/A

A pályázat lehetőséget nyújtott diákjainknak arra, hogy gyakorlati képzésük egy részét Máltán töltsék, ahol gyarapíthatták szakmai tudásukat, fejleszthették angol nyelvtudásukat, megismerhették a máltai kultúrát, gasztronómiát és az ott élő embereket.

A diákok egy apartmanházban laktak, így egyéb kompetenciáikat is fejleszthették, többek között az elfogadó képességüket, együttműködő képességüket, önállóságukat. Lakhelyük Birkirkarában volt, ami körülbelül félórás buszútra fekszik Málta csodaszép fővárosától, Vallettától.

Megérkezésük napján elfoglalták a szállást, és együtt felfedeztük a környéket. Másnap közösen ellátogattunk az Easy Job Bridge irodájába, illetve a diákok munkahelyeire. Délután kirándultunk a fővárosban. Harmadik napon pedig megkezdhették szakmai gyakorlatukat, hárman a Busy Bee nevű pékségben, 1 tanuló a The Body Shop-ban, 1 fő pedig az Exotique / Visual and Sound nevű üzletben. Mindhárom helyen nagyon jól érzték magukat tanulóink, sok hasznos tudással és tapasztalattal gyarapodtak.

Munka után természetesen nem maradhattak el a közös kirándulások, pihenésképpen a csodás élmények: hosszú séták az óváros utcáin, a tengerparton, kikapcsolódás a természetben, történelmi nevezetességek meglátogatása, helyi ételek kóstolása.

Az Erasmus+ egyedülálló lehetőségeket és életre szóló élményeket biztosít tanulóink számára! Köszönjük a támogatását!

Nagy Emese

 

kísérőtanár

Related Post