Nyílt nap II. Mint már beszámoltunk róla, szombaton az iskolánkban folyó képzésekről kaphattak tájékoztatást az érdeklődő 8. osztályosok és szüleik. De érdemes már hamarabb is ellátogatni hozzánk, hiszen sosem tudhatjuk, kit, mikor csap meg az a bizonyos „mozdonyfüst”! A telekgerendási óvodások és az iskola 5. osztályosai, illetve a Savio Szent Domonkos Katolikus Iskola 7. osztályosai előre bejelentkeztek Nyílt napunkra, így ők a pékműhelyben, a cukrásztanműhelyben, a tankonyhán és a tanboltban játszva próbálhatták ki azt, mit is tanulnak a hozzánk járó diákok. Következő Nyílt napunkon november11-én és december 9-én is várunk minden kedves érdeklődőt, ahol a többi között a jövőre induló sport ágazati képzéseinkről is bővebben tájékozódhatnak!
Erasmus napok a Zwack-ban
Categories:
Related Post
Alapítványi bálAlapítványi bál
Jó hangulatban telt a 9. KVISZA Alapítványi Bálunk, melyhez rengeteg támogatást kaptunk. Köszönet érte mindazoknak,akik anyagiakkal, alapanyagokkal, munkájukkal támogatták az estet, melynek teljes bevétele az alapítványt gyarapítja, ami pedig diákjaink
Szakmai gyakorlat MáltánSzakmai gyakorlat Máltán
Az Erasmus+ mobilitási program (2020-1-HU01-KA116-078135 – „A Keri feltérképezi Európát) keretében 6 turizmus-vendéglátás szakmacsoportos, 1/13/B osztályos tanuló: Pardi Viktória, Petró Bence, Rappai Réka, Tóth Ádám (vendégtéri szaktechnikus), Ruck Zalán György
AIDS világnapjaAIDS világnapja
Hasznos és közérdekű információkkal ismerkedhettek tanulóink az AIDS világnapján a Jocóban, tesztek, ismeretterjesztő anyagok segítségével.





















