Pályakezdési előadás
Categories:
Related Post
Iskolai fotópályázatunk nyerteseiIskolai fotópályázatunk nyertesei
Október 17-én megrendezett Turizmus és Erasmus+ napunk keretében meghirdetett fotópályázatunkra nagyszámban érkeztek pályaművek. A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékelte, akiknek nehéz dolguk volt a legjobbakat kiválasztani. Végül három diák munkáját
KeriPiknik – Osztályok műsoraKeriPiknik – Osztályok műsora
A KeriPiknik egyik várva várt eseménye az osztályok műsora. Idén különböző nemzetekhez kapcsolódó vicces, mókás előadásokat vártak az osztályoktól. Ki tánccal, ki egy rövid jelenettel készült. A képekről felismerhetőek, hogy
A színház házhoz megy – TartuffeA színház házhoz megy – Tartuffe
„A színház házhoz megy” program keretében a békéscsabai Színitanház növendékeinek előadásában láthattuk a Tartuffe című színdarabot. Köszönjük a Jókai Színháznak a lehetőséget, diákjaink igazán érdeklődve nézték végig a kötelezőként már










