Egyéb kategória Tanulmányi kirándulás Szegeden

Tanulmányi kirándulás Szegeden

2022.03.08-án a 13.A és a 14.A élelmiszerellenőrzési technikus osztályok Szaszákné Pallag Erzsébettel és Szlatki Dániellel a Junior Academy által hirdetett tanulmányi kiránduláson vettek részt, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán, az Élelmiszermérnöki Intézetben. 

A tanulók a nap folyamán négy előadáson vettek részt, ahol is először a művelettan tanszéken az élelmiszeriparban használatos berendezések működésének modellezéséből kaptak ízelítőt, egy másik laborban pedig az érzékszervi vizsgálatokról, élelmiszerek színméréséről hallgattak előadást és vehettek részt interaktív feladatokban. 

A mikrobiológiai laborban a táplálékainkban előforduló, szabad szemmel nem látható élőlényekről is hallhattak érdekességeket. 

A Mérnöki Karon nagyon kedvesen, barátságosan fogadták a reménybeli, leendő hallgatókat. 

A tanulók is jól érezték magukat, tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodva tértek haza.

Related Post