A Fenntarthatósági Témahét keretein belül – 2020.10.09-én – került megrendezésre iskolánkban egy tájékozódási csapatverseny, melyen 16 – 4 fős – csapat indult. A csapatok induláskor egy térképet kaptak, ennek segítségével 6 különböző állomást kellett megtalálniuk. Az állomásokon – a továbbhaladás érdekében – az energetikával, klímaváltozással és az egészséges életmóddal kapcsolatos kvíz-, kirakós és ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk. Csak a térképen behatárolt területen lehetett gyalogosan közlekedniük. Csodaszép idő volt és a CsabaPark területe kiváló helyszínnek bizonyult. A tanulók nagyon élvezték ezt a napot és alig várják, hogy újra ilyet rendezzen iskolánk. Az első 3 helyen végzett csapat Eke Ibolya igazgatónőtől vehette át érmeit. Mind ezek mellett minden csapat oklevelet – tagjaik pedig – csokoládét is kaptak a részvételért. A kialakult végeredmény az időeredmények alapján: 1. helyezett a 11/3, 2. helyezett a 12/F és 3. helyezett a 11/A 2. csapata lett. A szervező Sajben Gábor, segítői pedig Szabóné Csendes Ildikó és Marik László testnevelők voltak.
Sikeres tájékozódás
Categories:
Related Post
Mályvavirág hétMályvavirág hét
A Zwackkeri diákjai és tantestülete is csatlakozott az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. Mi is gyűjtjük a mályva, lila, rózsaszín, fehér gyöngyöket, melyekből karkötőket készítünk. Ezeket a több más helyszínen készült
ÁSZÉV eredményekÁSZÉV eredmények
Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenyének első fordulóján iskolánk tanulói ismét szép sikereket értek el! 5 tanulónk jutott be az országos döntőbe! Az ÁSZÉV-en (ágazati és
Toborzó emlékfutás 2022.Toborzó emlékfutás 2022.
,,Toborzó Emlékfutás 2022” programon vett részt iskolánk 4 tanulója: Lengyel Szilvia 9A, Sárosi Veronika 9A, Hankó Ágnes 9C és Farkas Alexa 9C osztályokból – kísérőtanár Láza János volt. 2022. május













