Hét iskola 8 csapata közül az egyik a miénk volt a BSZC Kemény Gábor Technikum által szervezett Profi-T-Ability játék regionális döntőjében.
8 asztalnál 4-4 diák foglalt helyet számítógépes sorsolás útján, ahol 3 fordulóban mérték össze tudásukat egy olyan társasjátékban, ami egy modernizált Gazdálkodj okosan!-ként is jellemezhető. Egy vállalat logisztikai működését szimulálták: szervezést, fuvarozást, raktározást. Ha előzetes logisztikai tanulmányokra nem is volt szükség, azonban a társasjátékkal megismerkedni mindenképpen ajánlatos volt. A részt vevő tanulóink komolyan készültek, mely meg is hozta eredményét.
A 13/A osztályból Kovács Gyöngyi, Lukoviczki Máté (akitől két kiváló kör után a szerencse elpártolt, így „csak” a 6. helyen végzett) állt helyt kiválóan, és szintén ebből az osztályból beugrósként Bacsa Krisztián segítette ki a játékosokat.
A 2/14/E osztályból pedig mindkét résztvevőnk bejutott az országos döntőbe! Mihucza Zoltánnak bronzérmesként, Kérdő Eriknek pedig aranyérmesként gratulálhatunk!
A Széchenyi Liget-Körösök Völgye Látogatóközpontban a Keményesek által szervezett program bizonyára sok diáknak adott maradandó élményt, köszönjük a kiváló szervezést!
A továbbjutóknak további sok sikert kívánunk!
Profi-T-Ability regionális döntő
Categories:
Related Post
Arany János Balladamondó VersenyArany János Balladamondó Verseny
Hétvégén rangos megmérettetésen vett részt iskolánk 9/C osztályos tanulója, Gazsó Bálint. A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyen járt Nagykőrösön. 265 tanuló vett részt határon innenről és túlról,
Viharsarki kincsek nyomában vetélkedőViharsarki kincsek nyomában vetélkedő
A Viharsarki kincsek nyomában vetélkedő Békés vármegyei és határon túli értékek, illetve hungarikumok témakörében került megrendezésre, melynek célja a fiatalok hungarikum mozgalomba való bevonásának elősegítése, elméleti és tárgyi tudásuk bővítése
„Keris” sikerek a IV. Nemes Tihamér Középiskolai TIT TELC Idegennyelvi Versenyen„Keris” sikerek a IV. Nemes Tihamér Középiskolai TIT TELC Idegennyelvi Versenyen
A BSzC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium középiskolás diákok számára hirdetett egyéni, kétfordulós, angol nyelvi versenyt B2 szinten. A 2023. április 3-án megrendezett első, írásbeli fordulón 11 tanuló képviselte iskolánkat:

