Egyéb kategória Búcsúvacsora

Búcsúvacsora

Búcsúvacsora-esttel köszöntünk el vietnami barátainktól hétfőn este, akik az itt töltött öt hét alatt szinte iskolánk teljes jogú tagjaivá váltak. A Békéscsabai Szakképzési Centrum és a vietnámi Saigontourist Hospitality College még tavaly szeptemberben kötött együttműködési megállapodást. 

A cserediák programnak köszönhetően tavasszal négy diákunk Horváth Ferenc szakoktatónk vezetésével utazott ki Ho Si Minh városába, hogy megismerjék és elsajátíthassák egy-egy szeletét az ottani gasztronómiának és kultúrának. Szeptemberben pedig most két oktató és három tanuló érkezett a mi városunkba, iskolánkba, hogy megismerkedjenek a magyar gasztronómiával és szokásokkal. 

A záróvacsorán kitettek magukért oktatóink és diákjaink egyaránt. A magyaros ízvilág mellé vendégeink nemzetük egyik leghíresebb, Magyarországon is egyre kedveltebb levesét főzték meg, a Pho levest. Így találkozott egy asztalnál a magyar és a vietnami gasztronómia. 

Nagy örömünkre a csereprogram hamarosan folytatódik, hiszen diákjaink közül ismét négyen, Balogh Katalin szakoktatónk vezetésével utazhatnak ki szakmai tapasztalatszerzésre. 

Köszönjük minden közreműködö oktatónknak a segítségét abban, hogy a vietnami csapat megismerhette a híres magyar vendégszeretetet és így maradandó élményekkel távozhattak haza Békéscsabáról!

« A 3 »

Related Post

ÁSZÉV sikerekÁSZÉV sikerek

Ahogyan arról már hírt adtunk, versenyzést kedvelő tanulóink belevágtak az ÁSZÉV-be, (Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye) mely nem kis megterhelést jelentett számukra. Igen komoly kitartás, idő-és

35. Díszmunka bemutató35. Díszmunka bemutató

Nagy sikerrel rendeztük meg április 1-jén a 35. Díszmunka-bemutató szakmai napunkat! A végzős tanulók gyakorlati helyük segítségével és támogatásával igazi mesterremeknek is beillő alkotásokat varázsoltak elénk, melyet kritikus szemű zsűri