Egyéb kategória OSZKTV országos döntő eredmények

OSZKTV országos döntő eredmények

2022. április 23-án, szombaton rendezték meg EGERBEN a Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola épületében az OSZKTV (Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny) országos döntőjét.

A háromfordulós versenyre 1907 diák nevezett be. A regionális fordulót követően az országos megmérettetésre 69 diákot hívtak meg. Iskolánk tanulói nagyon szép eredménnyel tértek haza, akikre méltán vagyunk büszkék. 

A következő díjazásban részesültek:

KOMPLEX tantárgycsoport csapatversenyében Barabás Szabolcs Szilveszter (1/9/2) és Tóth Eszter Éva (1/9/2) az első díjat hozta el.

REÁL tantárgycsoportban Mihuca Zoltán (3/11/1) második díjat érdemelt ki teljesítményével.

Felkészítő tanáraik Sári Erika, Soós István, valamint Sutyinszki Enikő.

GRATULÁLUNK!

A komplex tantárgycsoportnak a feladata egy előzetesen már elkészített prezentáció bemutatása volt az „Innováció a Covid-19 hatása után a választott szakmában” címmel. Diákjaink a vendéglátás témakörét dolgozták fel, melyet sikeresen elő is adtak. A záró értékelésen kiderült, hogy bemutatójukat a zsűri tagjai példaértékűnek tartották. A második feladat során általános közismereti tudásukat tették próbára egy 60 perces online teszt formájában.

Reálos versenyzőnknek matematikai és fizikai feladatsort kellett megoldani 1 óra alatt. Majd pár perces pihenő után egy igen nehéz gyakorlati feladatot kellett számítógépen végrehajtania táblázatkezelés témakörben (Excel). Ahhoz, hogy valaki jó helyezést érjen el, mindkét feladatkörrel kiválóan kellett megbirkóznia. A mi diákunk felkészült volt és nagyon szép sikerrel helyt is állt. Sikerének értékét növeli, hogy az ő osztályának az idei tanévben már se matematika, se informatika órája nincs.

Ezúton GRATULÁLUNK diákjainknak és sok sikert kívánunk további tanulmányaikhoz!

Related Post