Egyéb kategória Tanulmányi kirándulásaink Békéscsabán

Tanulmányi kirándulásaink Békéscsabán

Első utunk szeptember 4-én volt, amikor is megtekintettük a békéscsabai Evangélikus Nagytemplomot. Verasztó János evangélikus lelkész segítségével megismerhettük a templom történetét, múltját, értékeit és betekintést nyerhettünk a templom főbb részeibe. Felmentünk megnézni a gyönyörű kilátást a templom harangtornyából, amelyhez 254 darab lépcső vezetett. Nehéz utat tettünk meg, de a kilátás kárpótolt bennünket.

Második utunk a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba vezetett, október 2-án. Számos érdekes kiállítást láthattunk elsőnek a „ A mikrovilág csodáit – Ujvári Zsolt természetfotós kiállítását ”,- amely számos érdekes dolgot mutatott be egy lencsevégen keresztül. Sokunk izgalmasnak találta és mókásnak, hiszen a képeket a 21. századi fiatalok számára is érdekessé tette azzal, hogy facebookos platformként jelenítette meg, rengeteg vicces elemmel.

Utunk tovább vezetett minket a „Történetek ceruzától ecsetig: Jankay Tivadar művészetéhez” ahol rengeteg érdekes, nonfiguratív festmény és szobor volt. „Az ártatlanság és a tapasztalás dalai – Martin Wanda Junior Prima Díjas fotóművész kiállítása” a harmadik kiállítás volt. A fotókiállítás meghökkentően mutatta be a 80-as évek bohóságát. Majd zárásképpen a most nyitott „Munkácsy Mihály: Egy géniusz diadala „ című kiállítást tekintettük meg, amelynek keretében rengeteg érdekes dolgot tudtunk meg és számos Munkácsy ereklyét és festményt láthattunk.

Harmadik úticélunk pedig a Szlovák Tájházhoz vezetett, Október 16-án. A szlovák tájház műemlék jellegű épülete a város szívében, az Evangélikus Nagytemplom közelében, a legrégibb csabai utcák egyikében, a Garay utca 21. szám alatt található. E lakóház típusa – az ún. alföldi háztípus helyi stílusjegyekkel ötvözött változata, népi klasszicizáló, elő tornácos vagy oromtornácos ház. A korabeli térképek tanúsítják, hogy az épület már az 1810-es években állott. Akkori tulajdonosa Csankó András, nevének kezdőbetűit, valamint a ház átépítésének évszámát a ház homlokzatán olvashattuk.A műemlékvédelmi igényességgel helyreállított népi lakóépület 1972 óta működik múzeumként. A Szlovák Tájházban látható tárgyi valóság egyaránt magában foglalja az anyaország és a környező magyarság népi kulturális értékeit. Mindezt Kiszely András Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának elnökének kíséretében ismerhettük meg. Köszönjük a lehetőséget oktatónknak, Gellényi Erikának.

(Készítették: Nagy Emese és Nagy Ildikó 5/13/C turisztikai tanulók)

Best Wordpress Gallery Plugin

Related Post

Újabb ágazati vizsgaÚjabb ágazati vizsga

2021.01.21-én csütörtökön az Élelmiszer-ellenőrzési technikusok 60 perces központi interaktív írásbeli vizsgát tettek egyik számítástechnikai tantermünkben, majd egy kis levegőváltozás után megérkeztek a másik épületben lévő laborba, ahol a 180 perces

GólyanapGólyanap

Hurrá, idén ősszel ismét megérkeztek hozzánk a gólyák! Nem is akármilyenek! Szépen beöltözve, kreatív gólyajelmezekben, osztályonként felsorakoztak pénteken az elsőévesek a JA-ban, hogy a a legkülönfélébb próbatételeket kiállják. Melisné Hrivnák