+3666529382

Osztálykirándulás a Rákóczi Szövetség támogatásával

A Rákóczi Szövetség a Nemzeti Összetartozás Évéhez és az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan belföldi honismereti diákutaztatási pályázatot hirdetett osztályközösségek részére. Oktató kolléganőnk, Fábián Márta szervezésében 2020. október 19-én az 1/9/4 és a 2/10/4 pincér osztályok a Szövetség támogatásával osztálykiránduláson vettek részt. A honismereti kirándulás fő helyszíne a Szarvason található Történelmi Magyarország közepe, ahol az emlékmű megkoszorúzására is sor került.

Az egész napos osztályközösség-építő program első megállója a Kondorosi Csárda és a Csárdamúzeum, ahol rendkívül érdekes tárlatvezetésen vehettünk részt. A múzeumban többek között korhű ruhába „bújhattak”, régi dalokat énekelhettek és e-mailben betyárkörözvényt írhattak a diákok, valamint az 1892-ben felfedezett rejtett kéményt is megnézhették, amelynek nyílásán keresztül menekültek a pandúrok elől a betyárok.

Szarvasra érve egy helyi idegenvezető segítségével, buszon utazva megismerhettük a város történelmi és kulturális nevezetességeit. Megcsodáltuk a Vízi Színházat, majd átsétáltunk gyaloghídon az Erzsébet ligetbe, a „Képregényhez”. Ellátogattunk Békésszentandrásra, a Sörfőzdéhez, ahol a járványhelyzetre való tekintettel tárlatvezetésre nem, csak csoportkép készítésre kerülhetett sor.Az ebéd elfogyasztása után a Mini Magyarország makettparkban töltöttük az időt a szebbnél szebb épületek kicsinyített másának megtekintésével. Köszönjük a lehetőséget! Kísérők: Demóné Vig Gyöngyi és Mihaiescu Andrea