A képen szereplő fiatal hölgy Gurszki Fruzsina, iskolánk 10/A osztályos tanulója. Aki nem ismeri, nem is gondolja, hogy egy ilyen törékeny lánynak a súlyemelés a hobbija. Sőt, ahogy elmondta, neki ez a sport egyenesen a szenvedélye. Már kisgyermek korában is imádott „erősködni”, mindig mindent ö szeretett volna vinni, cipelni. 4 évvel ezelőtt édesapjával elment Bökfi „Jani bácsi”-hoz, hogy kipróbálja ezt a sportágat. Nagyon megtetszett neki, de mivel akkor még általános iskolás volt és Örménykúton élt – ahonnan eléggé körülményes a Békéscsabára utazgatás – így átmenetileg le kellett mondania az edzésekről. Ám amikor egy évvel ezelőtt középiskolás lett, teljes lendülettel belekezdhetett a súlyemelés gyakorlásába, azóta minden szabadidejét, energiáját erre áldozza. Tette mindezt akkora szorgalommal, lendülettel és odaadással, hogy már meg is lett az eredménye, melyet hűen tanúsít a kezében tartott serleg és a nyakába akasztott érem, melyek igazolják, hogy a Tégláson megrendezett XVI. Narancs Kupán elnyerte a Legjobb Ifjúsági versenyző díját (szakítás 51kg, lökés 62kg). Kívánunk neki a jövőben az eddigiekhez hasonló kiemelkedő tanulmányi eredményt, sérülésmentes edzéseket-versenyeket és megszámlálhatatlan érmet-serleget.
Akinek mindene a súlyemelés
Categories:
Related Post
Tanévnyitó 2021-2022Tanévnyitó 2021-2022
Ma a Gyulai út 32. szám alatt megnyílott a 2021/22-es tanév! Ugyan nem síppal, dobbal, de majdnem arra is szükség volt, hiszen a hirtelen jött szemerkélő eső miatt a diákság
Zwackos PénzÜgyesekZwackos PénzÜgyesek
A Privátbankár újság és különböző pénzügyi szervezetek versenyt hirdettek a szakképzésben résztvevők számára, Pénzügyi Tudatosság Országos Verseny néven. A verseny jelmondata a következő volt: Legyél te is pénzügyi junior klasszis.
Mellék szakképesítés vizsga – 12.A, 12.BMellék szakképesítés vizsga – 12.A, 12.B
Február hónapot megmérettetéssel indítottuk. A 12/A és 12/B osztály tanulói mellék-szakképesítés vizsgát tettek. A középiskolás tanulók eladó, szállodai recepciós és pincér szakmákból adtak számot, ki-ki a maga szakterületéből. A gyakorlati
