Ágazati alapvizsga – 1.9.1, 1.9.3

Két nap, s két éjjel… Na jó, éjjel nem, (de majdnem) – küzdöttek a jó érdemjegyekért az 1/9/1 és az 1/9/3 panziós-fogadósai és cukrászai a turizmus-vendéglátás ágazati alapoktatás során elsajátított ismereteikből. A tanulók betekintést nyertek az első év során a cukrász, szakács és vendégtéri és turisztikai szakmák tevékenységébe, melyből most egységesen levizsgáztak. A korábban szintvizsgaként ismert megmérettetés idén abban különbözött az eddigiektől, hogy most mindegyik, ebben az ágazatban tanulónak a társszakmák alapismereteiből is vizsgáznia kellett. Ez több szempontból is előnyös: első évfolyam után, ha meggondolná magát a tanuló, választhat másik szakmát továbbtanulásra ágazaton belül. De arra is jó még ez a képzésforma, hogy a tanulók megismerik egymás tevékenységét és a való életben talán majd jobban megbecsülik egymás szakmai tudását, könnyebben együtt tudnak majd össze -, vagy egymás keze alá dolgozni. (A vizsga természetesen időre ment, és a jó szervezés, rendezésnek és a nem kevésbé ügyes szakoktatóknak köszönhetően pikk-pakk helyet cseréltek a tanulók és már léptek is be a másik feladatba.)

Gratulálunk teljesítményükhöz!

Related Post

Keri-Piknik 2022.Keri-Piknik 2022.

26. alkalommal, 2 év szünet után ismét megrendezhettük végre a KERI-PIKNIK-et! Jó móka volt ismét, jó volt együtt! Beszéljenek a képek és Szlatki Dániel tanár úr krónikája! Keri Piknik 2022.