70 éves évforduló, 20 éve Zwack József Tagiskolaként

Iskolánk február 29-én alapításának 70., névfelvételének pedig 20. évfordulóját ünnepelhette meghívott vendégeinkkel, dolgozóinkkal és diákjainkkal közösen. 

 

Az ünnepségen tiszteletét tette többek között Zwack Sándor úr, a Zwack Unicum Zrt. igazgatóságának elnöke és édesanyja, Anne Marshall Zwack asszony is. 

 

Az esemény keretében köszöntő beszédet mondott Eke Ibolya Mária jelenlegi igazgató, aki köszöntötte a megjelent vendégeket.

 

Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő és Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója beszédükben rövid visszaemlékezést tettek az iskola múltjáról, elért eredményeiről.

 

Ünnepi beszédet mondott Lehoczky László és Bendkóné Dudás Piroska, iskolánk már nyugalmazott igazgatói is. Beszédükben visszaemlékeztek a vezetésük alatt elért eredményekre, az iskolánkat érintő jelentősebb fejlesztésekre is.

 

Az ünnepséget követően a koszorúzás következett, melynek keretében iskolánk névadójának, Zwack Józsefnek a mellszobrát koszorúztuk meg.

 

Ezután pedig ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a Zwack család támogatásának köszönhetően felújított informatikai szaktantermek, melyek a Zwack Péter és Zwack János nevet vették fel.

 

 

« A 4 »

Related Post

Nyílt napNyílt nap

Nagyon sikeres Nyílt napon vagyunk túl! Szombaton igazán sokan ellátogattak hozzánk. Köszönjük! Nem hiába készültek iskolánk tanulói és oktatói, hogy teljeskörű bepillantást nyerjenek az érdeklődő 8. osztályosok és szüleik, hozzátartozóik!

Nyílt napNyílt nap

Nagy örömünkre az idei 2. Nyílt napunkat is nagy érdeklődés kísérte! Az iskolánkban tanulható összes szakmát részletesen bemutattuk talpraesett diákjaink és oktatóink segítségével. A továbbtanulás előtt álló diákok és szüleik

MegemlékezésMegemlékezés

35 éve október 23-a  kettős nemzeti ünnep Magyarországon. Az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja. Iskolánkban is minden évben megemlékezünk erről a jeles napról. Idén