Szamosi Márk újabb aranyérme

Október 14-én rendezték meg a Pesty Barnabás Technikum és Szakkepző Iskolában a XXII. Pék Hagyományőrző, a X. Pozsonyi Kifli Készitő, a VII. Mézeskalács-díszítő és a II. Pék Tálentumversenyt, ahol iskolánk volt kiváló tanulója, jelenlegi oktatója, Szamosi Márk is részt vett. Készítenie kellett 5 db 250 g késztömegű egészségmegőrző kenyeret, amit ő édessburgonyával és tökmaggal állított össze. Továbbá a nemzetközi trendeknek megfelelő vajas-leveles terméket is készített: spenótos, füstölt sajtos, baconos croissant-nal, kakaós vajas croissant-nal és málnás, fehércsokoládés virágszirommal mutatkozott be. Ezek után még egy 40x40x60-as díszmunkát is összeállított. Mindezeket úgy, hogy semmiféle  adalékanyagot, mesterséges színezőanyagot nem használt egyik terméknél sem. Az aranyérem mellé a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének különdíját is kiérdemelte! 

Teljesítményéhez szívből gratulálunk, büszkék vagyunk!

Related Post

Kolbászgyúró versenyKolbászgyúró verseny

Ma került megrendezésre a 27. Csabai Kolbászfesztiválon a Középiskolások, egyetemisták ifjúsági kolbászgyúró versenye, amire a Zwack Keri Ellenőreit Molnárné Iván Éva tanárnő nevezte be. Az élelmiszer-ellenőrzési technikus tanulókra jellemző precíz