Tanáraink voltak Búcsúzunk

Búcsúzunk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mladonyiczki László, a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola oktatója 2022. december 08-án örök nyugalomra lehunyta szemét.

Néhai kollégánk 1986-tól nagy szakértelemmel és türelemmel tanulók sokaságával ismertette meg a vendéglátó szakma mesterfogásait. 

A tanítás mellett szerteágazó tevékenységével egyik meghatározó személyisége volt az iskola életének, történetének. Tudását számtalan helyen kamatoztatta mint osztályfőnök, gyakorlati oktatásvezető, a protokoll és az üzleti etikett kiváló ismerője. 

Ő volt az iskola hagyományai közé tartozó Díszmunka bemutató, KeriPiknik egyik megálmodója. Neki köszönhetjük az iskola és a Zwack család között létrejött szoros, máig tartó együttműködést, az iskola által felvett Zwack József név előkészítését és megvalósítását.

Iskolai tevékenysége mellett számos gasztronómiai egyesület tagja, tisztségviselője volt. Kiterjedt szakmai kapcsolatrendszerével segítette az iskola és az iskola alapítványainak működését.

Ismét egy olyan kolléga távozott idő előtt, akinek sokat köszönhetnek az iskola volt és jelenlegi tanulói, munkatársai.

Emlékét megőrzik egykori tanítványai és kollégái, a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola dolgozói.

Related Post

BúcsúzunkBúcsúzunk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Poliak Andrásné, a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola volt dolgozója rövid betegség után örök álomra hunyta le szemét. Emlékét megőrizzük!

BúcsúzunkBúcsúzunk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Petró József, a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola volt tanára, igazgatóhelyettese 2023. október 17-én örök nyugalomra lehunyta szemét. „Félig sem olyan fontos az, amit