A Szlovák Óvoda óvodásainak látogatása

„Süssünk, süssünk valamit…” Akár énekelve is érkezhettek volna hozzánk a szlovák ovisok, de inkább hangos „Dobry den!” köszöntéssel léptek be hozzánk. Tanulóink között akadt olyan, aki nem lepődött meg, talpraesetten visszaköszönt szlovákul!

A Katica és a Méhecske csoport érdeklődő kis ovisai az óvodapedagógusokkal együtt a BSZC központi épületében található tanműhelyeinkbe kaphattak ma betekintést.

Először a Cukrászműhelyben csodálkozhattak rá Dobra Nikolett szakoktatónk vezetésével arra, mi minden csodadolgok történnek mifelénk egy-egy órán.

Ezután a Tanboltban a díszcsomagolást gyakorló kereskedő tanulók munkáját nézhették meg, majd a gazdagon felszerelt, izgalmas boltot járhatták körbe Kispál Péter szakoktatónk vezetésével.

Innen pedig már a finom illatok vezették át a kis csapatot a vadonatúj Pékműhelyünkbe! Itt a briós készítés rejtelmeibe vezette be őket Kovács Sándor szakoktatónk a 2/10/2 osztály hathatós segítségével. A fürge kis kezek pillanatok alatt sodorva, tekerve kígyókat, csigákat varázsoltak a kelt tésztából. Míg kisültek a remekek a vadonatúj gőzkemencében, addig a kakaózás és a tortázás sem maradt el!

A békéscsabai szlovák ovisokat tiszteletbeli kis péktanoncokká fogadtuk, várjuk vissza őket szeretettel!

Related Post

Élelmiszeripari technikus vizsga, – 2.14.AÉlelmiszeripari technikus vizsga, – 2.14.A

Ma a 2/14/A osztály élelmiszeripari technikusai is levizsgáztak. Ők szakképesítésükkel élelmiszeripari üzemekben, laboratóriumokban az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében vizsgálatában, feldolgozásában, tárolási és csomagolási munkáiban vehetnek majd részt. Higiéniai

Idegennyelvi munkaközösség – HalloweenIdegennyelvi munkaközösség – Halloween

Az angolszász országokban közkeletű ünnep, Halloween alkalmából az idegennyelvi munkaközösség játékos délelőttöt szervezett iskolánk tanulóinak októberben. A feladatok a Halloween jelképeihez kapcsolódtak: volt töküldözés (boszorkány)seprűvel, szelleműzés dísztökökkel, csontváz kirakó, múmiák