Tanulmányi kirándulás

Október 12-én kedden, tartalmas kiránduláson vehettek részt a Rákóczi Szövetség támogatásával az 1/13A és az 5/13B osztályok tanulói. Az 1956-os eseményekhez kapcsolódóan az egyik úticél a recski, egykor volt munkatábor területén létrehozott, részben rekonstruált Nemzeti Emlékpark volt. Diákjaink kellő érdeklődéssel, megrendülve hallgatták végig  a hely létrejöttéről, működéséről, az 1950-es évek Magyarországának elborzasztó történéseiról szóló előadást. A tárlat, az emlékhely bejárása után kis csönddel adóztak az értelmetlen borzalmak áldozatai előtt, majd iskolánk nevében is elhelyeztek egy koszorút az emlékműnél. 

A gyönyörű őszi időben a parádi Cifra Istálló és Kocsimúzeumot is útba ejtették, majd végül az Egri Vár bevétele után indult vissza a kis csapat hazafelé.

Related Post

Csalogató illatokCsalogató illatok

Napjainkban diákjaink nem járhatnak iskolába, nem találkozhatnak társaikkal, ráadásul a baráti kapcsolataikat, délutáni programjaikat sem tudják abban a formában megélni, ahogy eddig tették.  E helyett sok közös online játékot játszanak