A képen szereplő fiatal hölgy Gurszki Fruzsina, iskolánk 10/A osztályos tanulója. Aki nem ismeri, nem is gondolja, hogy egy ilyen törékeny lánynak a súlyemelés a hobbija. Sőt, ahogy elmondta, neki ez a sport egyenesen a szenvedélye. Már kisgyermek korában is imádott „erősködni”, mindig mindent ö szeretett volna vinni, cipelni. 4 évvel ezelőtt édesapjával elment Bökfi „Jani bácsi”-hoz, hogy kipróbálja ezt a sportágat. Nagyon megtetszett neki, de mivel akkor még általános iskolás volt és Örménykúton élt – ahonnan eléggé körülményes a Békéscsabára utazgatás – így átmenetileg le kellett mondania az edzésekről. Ám amikor egy évvel ezelőtt középiskolás lett, teljes lendülettel belekezdhetett a súlyemelés gyakorlásába, azóta minden szabadidejét, energiáját erre áldozza. Tette mindezt akkora szorgalommal, lendülettel és odaadással, hogy már meg is lett az eredménye, melyet hűen tanúsít a kezében tartott serleg és a nyakába akasztott érem, melyek igazolják, hogy a Tégláson megrendezett XVI. Narancs Kupán elnyerte a Legjobb Ifjúsági versenyző díját (szakítás 51kg, lökés 62kg). Kívánunk neki a jövőben az eddigiekhez hasonló kiemelkedő tanulmányi eredményt, sérülésmentes edzéseket-versenyeket és megszámlálhatatlan érmet-serleget.
Akinek mindene a súlyemelés
Categories:
Related Post
Idegen nyelvi munkaközösség – Nyelvi karácsonyIdegen nyelvi munkaközösség – Nyelvi karácsony
A mai napon iskolánk tanulói a Nyelvi Karácsony rendezvényen vehettek részt az Idegen nyelvi munkaközösség szervezésében. Játékos feladatokat oldottak meg karácsony témakörben: keresztrejtvényeket, totókat töltöttek ki, karácsonyi dalokat hallgattak, karácsonyi
Városi diákolimpia, lány labdarúgásVárosi diákolimpia, lány labdarúgás
Szuper rajtot vett az idei tanév diákolimpiai szezonja a lány focistáinknál is, ők is ügyesek voltak. Jelenleg a 3.helyen állnak. Eredmények: Andrássy-Zwack 0:1 Zwack-Nemes 0:4 Zwack-Kós 4-1 Széchenyi-Zwack 2-1 Csapat
AdománygyűjtésAdománygyűjtés
Iskolánk diákjai komolyan gondolják a 24. Csabai Garabonciás Napokon tett ígéretüket, miszerint segítenek másokon, a betegeken, az időseken, a rászorulókon. A Diákönkormányzat vezetősége 2015. óta évente több alkalommal gyűjtést szervez

