Szakács gyakorlati vizsga – 3.11.6
Categories:
Ma búcsúzós napunk volt. Két osztálytól is elköszöntünk, bár nem örökre. Végzős tanulóink közül többen érettségire itt maradnak,illetve sokan újabb szakmát is kitanulnak nálunk. A reggeli első ballagó osztály a 3/11/6 szakács osztály volt, akik közül többen dicséretet, jutalomkönyvet is kiérdemeltek a bizonyítvány mellé. Ha szerény körülmények között is, de a szalagavatót is bepótoltuk.
Jó egészséget, magánéletbeli és szakmai sikereket kívánunk nekik!
A 2/14/A élelmiszer-ellenőrzési technikusaink, akik érettségi után választották ezt a viszonylag új képzésünket, sikeres vizsgát tettek ma! Már kezükben is van szép bizonyítványuk! Gratulálunk nekik, további szakmai sikereket kívánunk!
A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2.a osztályos kisdiákjai pályaorientációs nap keretében látogattak el iskolánkba 2021. november 8-án. Eke Ibolya igazgatóasszony körbevezetése során a gyerekek elsőként a Boltmúzeumot
Mint ahogyan arról már korábban szó esett, ebben a tanévben is megrendezésre került az OSZKTV (Országos szakképzési közismereti tanulmányi verseny). Az elődöntő, majd a regionális forduló után az országos döntőben