Iskolai rendezvények Távol-Keleti Együttműködés A Szakképzésben

Távol-Keleti Együttműködés A Szakképzésben

A közép-északi Shaonxi tartományból október végén Békéscsabára érkezett kínai gasztronómiával és vendéglátással foglalkozó delegációval tárgyalt a lehetséges együttműködésekről Mucsi Balázs Sándor, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója. A felek a találkozó végén együttműködési megállapodást kötöttek arról, hogy a jövőben diákok és oktatók kölcsönös oktatásával és képzésével segítik, hogy a két nép jobban megismerje egymás vendéglátásának kultúráját.

Mucsi Balázs Sándor elöljáróban elmondta vendégeinek, hogy a BSZC majdnem mindegyik uniós tagállammal együttműködik annak érdekében, hogy a tanulók nemzetközi szinten is elismert oktatásban, illetve képzésben részesülhessenek. Évente 250-300 diák, illetve oktató folytat külföldi tanulmányokat. Sőt, 2019 decemberében már sikerült egy kínai iskolával is megállapodniuk, amelynek keretében 26 diák és oktató képezhette magát tovább Pekingben. A partnerség azonban akadozni kezdett a Covid járvány miatt, most azonban ki is bővülhet a BSZC kínai kapcsolata, hiszen a Kínai-Magyar Gasztronómiai és Kulturális Egyesület közreműködésével a tartomány Xi ’an nevű fővárosában működő Xi ’an Catering Co. (Kína egyik legnagyobb élelmiszeriparral és vendéglátással foglalkozó tőzsdei cége) vezetőivel állapodhatnak meg a szakmai együttműködésekről.

Jin Wenping, a Xi ’an Catering Co. vezérigazgatója bemutatva az általa irányított cégcsoportot elmondta, hogy a társaság elsősorban az élelmiszeriparral foglalkozik, illetve egy étteremláncot is működtet. Az ötfős delegáció tagja például az a Mrs. Ma Huameng, aki egy immár 100 éves múltra visszatekintő étteremlánc képviselője.

Wenping úr, aki nem mellesleg a kínai éttermek egyesületének az alelnöke, szólt arról is, hogy a cégcsoport kiemelten foglalkozik a szakemberek képzésével, a szakácsok és felszolgálók oktatásával, de a tanulóik megtanulhatják náluk az éttermek vezetésének és működtetésének tudományát is. Az 1975-ben alapított iskolájukból például már 180 ezer növendék került ki az iskolapadokból és Kína szerte hasznosítják megszerzett tudásukat.

A vezérigazgató utalva jövetelük céljáról hangsúlyosan szólt arról, hogy törekvésük a tradicionális kínai ételek megismertetése a nyugati világgal is, s erre kiváló lehetőséget kínál a BSZC-vel való együttműködés annak érdekében, hogy minél jobb és nagyobb tudású szakembereket bocsássanak ki az iskoláikból. Szerinte meg fogják találni a képzésben és oktatásban meglévő közös pontokat, hogy a későbbiekben a kínai főzési technikák szélesebb körben juthassanak el Európába, illetve az európai technikák a kínai emberekhez.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy jól képzett kolléga nélkül nincs minőségi vendéglátás. A Venesz-díjas mesterszakács, aki egyben a Kínai-Magyar Gasztronómiai és Kulturális Egyesület képviselője is, hozzátette: a most aláírandó együttműködési megállapodás kiváló lehetőséget nyújt az oktatáson és képzésen keresztül a két nép kultúrájának jobb megismertetéséhez is.

A találkozó második részében a főigazgató röviden bemutatta vendégeinek a szakképzési centrum nyolc tagiskoláját. Mint mondta, az intézmény tagiskoláiban, a felnőttoktatással együtt csaknem 7.000 diák tanul mintegy 100 szakmát. A BSZC-ben megközelítőleg 850 oktató, illetve technikai munkatárs dolgozik. Kiemelte, hogy a szakképzés, a technikus képzés és a gimnáziumi oktatás teljes mértékben átjárható, sőt a már megkötött számtalan egyetemi együttműködés alapján a tovább tanuló diákok előnnyel indulhatnak a felsőfokú képzésben is.

Külön szólt iskolánkról, a Zwack tagiskoláról, ahol a fő profil a turizmus és a vendéglátás, de foglalkoznak az érettségi utáni intenzív szakképzéssel is, amelynek keretében akár egy év alatt is lehet szakképesítést szerezni az intézményben.

A tárgyalásokat követően Jin Wenping és Mucsi Balázs Sándor aláírták az együttműködési megállapodást, majd ellátogattak iskolánkba, a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskolába, ahol megtekintették a gyakorlati képzés helyszíneit.

Related Post

HalloweenHalloween

A mai napon került megrendezésre a Halloween iskolánk mindkét épületében. Különböző játékos feladatok voltak az órák közötti szünetekben, például horrorfilm párosítás, arcfestés, jóslás, doboz tapogató és fotófal. Nagyszünetben pedig a