X. KVISZA Alapítványi bál

Október 13-án, pénteken már 10. alkalommal rendeztük meg KVISZA Alapítványi Bálunkat. A rendezvény sikerét jelzi, hogy idén már több, mint 400-an vettünk részt rajta! Ehhez a sikerhez az évek alatt már bizonyított magas színvonalú munkához, a sok egyéni támogató, egykori diák, vállalkozók segítsége mellett iskolánk oktatói, tanulói összehangolt, áldozatos munkája is kellett. Bálunkat az teszi egyedivé és különlegessé, hogy a rendezvény egész lebonyolításában az előkészületektől, a vendégek fogadásától kezdve egészen az ételek elkészítésén, tálalásán, a dekorációk elkészítésén át, a vendégek kiszolgálásáig tanulóink oktatóink vezetésével vettek részt. 

Köszönjük munkájukat, igazán jó hangulatban telt idén is a tanulók munkáját támogató alapítvány rendezvénye, amihez természetesen még a Show&Bors zenekar is nagyban hozzájárult.

Related Post

Nyílt napNyílt nap

Nagy érdeklődés kísérte idei első Nyílt napunkat, ahol az iskolánkban folyó összes képzésbe bepillantást nyerhettek az ellátogatók! Bízunk benne, hogy sokaknak sikerül a látottak alapján jövendőbeli szakmát választani, hiszen tanulóink

Nyílt napNyílt nap

Nagy érdeklődés kísérte idei 2. Nyílt napunkat is, csak úgy mint az elsőt. Oktatóink és tanulóink rengeteg érdekes információval, gyakorlati bemutatóval szolgáltak a nálunk folyó képzésekről.  Legközelebb december 8-án várjuk