Szalagavató ’22
Categories:
Related Post
GólyanapGólyanap
Idén a 11/C osztály környezet- és egészségtudatos programot szervezett a Gólyanapra a 9. évfolyamosoknak. Gyümölcsjelmezbe kellett bújni az osztályoknak, amivel az osztályzászlónak is harmonizálni kellett. Idén is elkészültek a szelektív
Nyílt napNyílt nap
Nagy érdeklődés kísérte idei első Nyílt napunkat, ahol az iskolánkban folyó összes képzésbe bepillantást nyerhettek az ellátogatók! Bízunk benne, hogy sokaknak sikerül a látottak alapján jövendőbeli szakmát választani, hiszen tanulóink
KeriPiknik – Osztályok műsoraKeriPiknik – Osztályok műsora
A KeriPiknik egyik várva várt eseménye az osztályok műsora. Idén különböző nemzetekhez kapcsolódó vicces, mókás előadásokat vártak az osztályoktól. Ki tánccal, ki egy rövid jelenettel készült. A képekről felismerhetőek, hogy





































































































