Diákjait mindig eredményesen készíti fel a versenyekre, legutóbb pedig ő maga is bezsebelte a legeredményesebb szakoktató címet. Nézetei szerint minden tanulóval egyénileg kell foglalkozni, talán ez a sikereinek kulcsa. Mindezekért választottuk most Kovács Sándort, a BSZC Zwack József iskola cukrász-, pékszakoktatóját a hét emberének.
– Hogyan és miért lett önből szakoktató?
– Lassan 16 éve, hogy először kezdtem el – akkor még – oktató szakmunkásként dolgozni Szabadkígyóson pék-cukrász technikusi végzettséggel. Majd az ottani technológus nyugdíjba vonult, akinek helyére engem kértek fel. Ehhez el kellett végeznem az élelmiszeripari mérnök képzést, mellette pedig megcsináltam a mikrobiológiai higiénia szakirányt és a mérnöktanárit is. Ezen diplomákat megszerezve kezdhettem tanítani. Tehát lényegében egy szerencsés élethelyzet miatt lettem szakoktató. Azóta dolgoztam még Szarvason, a Berettyó-Körös Szakképzés Szervezési Társulásnál, ahol összesen hat intézmény szakmai munkáját segítettem modultérképek készítésével, illetve tananyagfejlesztéssel, majd innen kerültem jelenlegi munkahelyemre, a csabai szakképzési centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari tagiskolájába 2009-ben.
– Gyermekként milyen szakmát álmodott magának?
– Cukrász szerettem volna lenni, tehát nem kerültem túl messzire az álmaimtól. Sajnálatomra azonban nem sikerült a pályaválasztáskor gyakorlati helyet találnom, hiába volt jó tanulmányi átlagom. Így maradt a pékszakma tanulása Szabadkígyóson, amiből aztán versenyekre is jártam, például Szegedre.
– Említette, hogy ön is versenyzett diákként. Ez motiválja abban, hogy ma megmérettetésre buzdítsa tanítványait?
– Lényegében igen. Hiszen átélésből tudom azt, hogy aki részt vett egy versenyen – teljesen mindegy, hogy negatív vagy pozitív élményeket szerezve –, az olyan tapasztalathoz, ezáltal önbizalomhoz is jut a szakmában, amihez egy nem versenyző tanuló nem tud. A felkészülés alatt pedig plusz tudást szerez, amit a későbbiekben kamatoztatni tud. Emellett a próbatétel segít felismerni a tehetséget is, ennek köszönhetően eddig minden országos versenyre eljutott diákom úgy döntött, hogy nem áll meg az egyszerű szakmai papír megszerzésénél. Egyikük például nemrég tett nálam mestervizsgát is. Éppen ezért legalább a háziversenyeinken való részvételre biztatom gyengébb képességű tanulóinkat is, akik számára így gyakran kiderül, hogy többre képesek.
– Mi az, amit egyfajta alapelvnek tekint az oktatásban?
– Sok mindenben még ma is azokra a tapasztalatokra alapozok, amiket egykor diákként és versenyzőként szereztem. Megmérettetéseimre annak idején Bella Antal Békés megyei sütőipari mérnök készített fel, akinek akkori – 1993 környéki – jegyzeteiből oktatok, illetve készítek fel én is tanulókat. Munkásságát a mai napig tisztelem, egy országosan elismert személy volt, akit Aranyperec díjjal is kitüntettek. Tőle rendkívül sokat tanultam, pedagógiai módszerei pedig mai napig beválnak. A gyerekekkel való bánásmódról, motivációjukról pedig rajta kívül szintén egykori tanáromtól, Zátonyi Páltól tanultam még sokat. A tőlük kapott tudásommal és megszerzett tapasztalatommal ma azt vallom, hogy nem érdemes csupán a szakkönyvek alapján menetelni az oktatásban, hanem mindenképp figyelembe kell venni az „emberi részt” is.
– Mindezt hogyan alkalmazza a gyakorlatban?
– Az egyént kell nézni, és mindenkit saját képességei alapján fejleszteni. Nekem az a feladatom, hogy ugyanazt a szakmát, tananyagot a gyengébb és az erősebb képességű diáknak is megtanítsam. Annak csupán az ideje és a módja változó. Éppen ezért legfontosabb alapnak a beszélgetést és az ismerkedést tartom, mert csak akkor adhatom át sikeresen a tudásom, ha a tanuló megnyílik előttem, és kialakul köztünk a bizalom.
Forrás: A legjobbat hozza ki a megyei tanulókból Kovács Sándor – Beol (https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/a-legjobbat-hozza-ki-a-megyei-tanulokbol-kovacs-sandor-2714094/?fbclid=IwAR3IwBHg_WKNMUYWzsYCYPBxT6J-LqUYZm7lGMfUw6mnkcW1fIkOCTSTbL0)
