Hét iskola 8 csapata közül az egyik a miénk volt a BSZC Kemény Gábor Technikum által szervezett Profi-T-Ability játék regionális döntőjében.
8 asztalnál 4-4 diák foglalt helyet számítógépes sorsolás útján, ahol 3 fordulóban mérték össze tudásukat egy olyan társasjátékban, ami egy modernizált Gazdálkodj okosan!-ként is jellemezhető. Egy vállalat logisztikai működését szimulálták: szervezést, fuvarozást, raktározást. Ha előzetes logisztikai tanulmányokra nem is volt szükség, azonban a társasjátékkal megismerkedni mindenképpen ajánlatos volt. A részt vevő tanulóink komolyan készültek, mely meg is hozta eredményét.
A 13/A osztályból Kovács Gyöngyi, Lukoviczki Máté (akitől két kiváló kör után a szerencse elpártolt, így „csak” a 6. helyen végzett) állt helyt kiválóan, és szintén ebből az osztályból beugrósként Bacsa Krisztián segítette ki a játékosokat.
A 2/14/E osztályból pedig mindkét résztvevőnk bejutott az országos döntőbe! Mihucza Zoltánnak bronzérmesként, Kérdő Eriknek pedig aranyérmesként gratulálhatunk!
A Széchenyi Liget-Körösök Völgye Látogatóközpontban a Keményesek által szervezett program bizonyára sok diáknak adott maradandó élményt, köszönjük a kiváló szervezést!
A továbbjutóknak további sok sikert kívánunk!
Profi-T-Ability regionális döntő
Categories:
Related Post
Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális fordulójaOrszágos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális fordulója
Iskolánk csapata, az „Udvarhölgyek” 2024. március 23-án részt vettek a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális fordulójában Szegeden, ahol egy történelmi szituációban kellett megoldási javaslatot kidolgozniuk.
Keris siker az Alföldvíz Zrt. videópályázatánKeris siker az Alföldvíz Zrt. videópályázatán
A 2025-ös Víz Világnapja alkalmából hirdetett pályázatot az Alföldvíz Zrt., hogy felhívja a figyelmet az édesvíz fontosságára. Az ünnepélyes díjátadóra 2025. március 25-én került sor. Az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, Szeverényi
Viharsarki kincsek nyomában vetélkedőViharsarki kincsek nyomában vetélkedő
A Viharsarki kincsek nyomában vetélkedő Békés vármegyei és határon túli értékek, illetve hungarikumok témakörében került megrendezésre, melynek célja a fiatalok hungarikum mozgalomba való bevonásának elősegítése, elméleti és tárgyi tudásuk bővítése

