A 9. B osztály három napos osztálykirándulásra indult el péntek reggel a 8.20-kor Budapestre induló vonattal Szentendrére, ahol megismerkedtünk a helyi nevezetességekkel, sétáltunk a Duna-parton, a Korzó sétányon. A következő napokban Visegrádra utaztunk el, ahol a Fellegvárat néztük meg, majd Esztergom volt a következő célállomásunk, ott felmentünk a Bazilika kupolájába is, valamint a Főszékesegyház teljes területét megtekintettük. Esti vacsoránk után átsétáltunk a Mária Valéria hídon. Kirándulásunkat végül Budapesten zártuk.
9.B osztálykirándulása
Categories:
Related Post
Együtt a Kárpát-medencei fiatalság!Együtt a Kárpát-medencei fiatalság!
Ezen a hétvégén Antal Réka 11/C és Lukoviczki Máté 10/A osztályos tanulókkal Budapestre látogattunk a Rákóczi Szövetség vezetői programjára. A diákok felejthetetlen élménnyel tértek haza: „Közel félezren gyűltünk össze február
9.C tanulmányi kirándulása Gyulán9.C tanulmányi kirándulása Gyulán
A 9/C osztály ma Gyulára kirándult, ahol a Viharsarok Táncszínház és a Talléros Zenekar előadásán vettek részt. Ezután az Almásy-kastélyban jártak és egy finom ebéd után a Gyulai várat is
9.D osztály Látogatása a Frankó Tanya és Haluskaházba9.D osztály Látogatása a Frankó Tanya és Haluskaházba
„Tegnap egy felejthetetlen délelőttöt tölthetett el a 9/D a Haluskaházban. A Házigazda túláradó vendégszeretete járta át az egész tanyát. A ház bemutatása során sokunkban felelevenedtek a nagymamára, dédi mamára emlékeztető
