Borkósolóval egybekötött üzemlátogatás
Categories:
A Zwackos diákoknak március 21-én egy borkóstolóval egybekötött üzletlátogatásra nyílt lehetőségük a Békéscsabai Borháló kereskedésbe. A tanórákon elsajátított ismereteken kívül még sok hasznos információval bővíthették szakmai tudásukat
az 1/13/A vendéglátó szaktechnikus osztály tanulói, akik már mindannyian természetesen felnőttkorúak! Az előadást a kereskedés üzletvezetője, Szenes János vezette. A hat borból álló borsort Magyarország különböző borvidékeiről származó termékek alkották. Az üzletben körülnézve pedig bepillantást nyerhettek a mindennapi értékesítés kulisszái mögé.
Május 17-én a 9/D és a 10/A osztályok leendő élelmiszerellenőrzési technikusai, sütő-cukrász technikusai rendhagyó látogatást tettek a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki karán, az Élelmiszermérnök Intèzetben Balázs Katalin, Szaszákné Pallag Erzsébet valamint
A Trefort tagiskola szervezesében 20 Zwackos diák is részt vehetett egy négynapos lengyelországi utazáson, Myslenice-ben. Bepillantást nyerhettünk a helyi iskola sporttevékenységeibe, ellátogattunk a helyi Függetlenségi Múzeumba, megismerhettük a történelmi múlttal
Október 26-án rendezték meg Budapesten a Hungexpo területén a Bocuse d’Or magyar döntőjét. Ezen a versenyen dől el ki lesz az, aki hazánkat képviselheti majd a norvégiai Trondheimben, a világ