Egyéb kategória Úton az OSZKTV döntője felé

Úton az OSZKTV döntője felé

Ebben a tanévben is megrendezésre került az OSZKTV (Országos Szakképzési Közismereti Tanulmányi Verseny). A februári elődöntőn Reál tantárgycsoport kategóriában (fizika, matematika, számítástechnika) 21 diákunk indult el. A megoldandó matematika feladatsort elektronikusan (egy PDF-állományban) kapták meg a tanulók és a teljesítésre 60 perc állt rendelkezésükre.


Versenyzőink közül a következő – április 9-i – Regionális fordulóban nyolcan adhattak számot tudásukról. Ekkor Mihuca Zoltán (10/1), Gyulai Attila (9/5), Enyedi Szabolcs, Opavszki Szabolcs, Galó Richárd (10/5), Réti Krisztián, Furár Luca (9/3) és Jenei Márk (11/2) tanulóknak 90 perc alatt a matematikai teszten kívül egy ppt-t is el kellett készíteniük.
Mind a nyolcan beleadtak apait-anyait. Ennek köszönhetően – az utolsó megmérettetésen – április 24-én az országos fordulóban Mihuca Zoltán, Galó Richárd és Jenei Márk megmutathatja tudását a legjobbak között.


Diákjainknak gratulálunk a szép helytálláshoz, a tovább jutóknak pedig kívánunk jó felkészülést és sikeres versenyzést! Felkészítőik: Sutyinszki Enikő és Kern Szilárd.


Tanulóink humán tantárgycsoporton belül irodalmi, magyar nyelv és helyesírási, valamint történelmi tudásukról is számot adtak.


Az iskolai forduló után a regionális fordulóba Kovács Fanni 2/10/4 osztályos diákunk jutott be. A megmérettetés igen összetett volt. Témái: Nők a történelemben. Akik nyomot hagytak Európa 20. századi történelmében. Népesség és Család. Az ifjúság helyzete. A Kárpát-medence etnikai viszonyai. Magyarok a nagyvilágban. Tamási Áron életútja és a Szép Domokos Anna című novellája valamint szókincs, szófajok, szószerkezetek, mondatrészek, mondatfajtàk felismerése. Ezt az embert próbáló feladatot olyan jól oldotta meg, hogy regionális 2. helyezést szerzett és ezzel csak egy vékonyka hajszál választotta el a döntőbe jutástól. Szívből gratulálunk, büszkék vagyunk rá, hiszen óriási dolog valamiben az ország 31. legjobbjának lenni és kívánunk neki további szép sikereket. Felkészítője: Tóth Péter.

Related Post