A színház házhoz megy – Tartuffe
Categories:
„A színház házhoz megy” program keretében a békéscsabai Színitanház növendékeinek előadásában láthattuk a Tartuffe című színdarabot. Köszönjük a Jókai Színháznak a lehetőséget, diákjaink igazán érdeklődve nézték végig a kötelezőként már olvasott Moliére darabot.
Nagy örömünkre az idei 2. Nyílt napunkat is nagy érdeklődés kísérte! Az iskolánkban tanulható összes szakmát részletesen bemutattuk talpraesett diákjaink és oktatóink segítségével. A továbbtanulás előtt álló diákok és szüleik
„Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjúság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát.” Petőfi és a márcziusi ifjak szavai, tettei ma a mi fiataljaink által elevenedtek meg. A
Október 13-án, pénteken már 10. alkalommal rendeztük meg KVISZA Alapítványi Bálunkat. A rendezvény sikerét jelzi, hogy idén már több, mint 400-an vettünk részt rajta! Ehhez a sikerhez az évek alatt