Szakmák régen és ma – az iskolánkban elsajátítható szakmák legtöbbje több száz éves múltra tekinthet vissza, így természetesen mi is csatlakoztunk ahhoz a kezdeményezéshez, ahol a Békés Vármegyei Önkormányzat szervezésében 8 járási székhelyen a felsőtagozatosokat több más intézmény képzésével együtt szólítjuk meg.
A szakmák bemutatása mellett kézműves és hagyományőrző foglalkozások is színesítik a programot. Legutóbb a szarvasi Benka Gyula Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában ismerkedhettek meg diákok régi szakmákkal, de a legmodernebb technikákkal is.
A Szlovák Óvoda kicsinyei látogattak el most hozzánk. A péküzemben brióst készítettek, a tanboltban vásárolhattak most csak úgy, mint a nagyok, még a pénztárgépet is kipróbálhatták, sőt még blokkot is
Pályaorientációs napjukat töltötték nálunk a Pékműhelyben és Tanboltunkban a gyulai Implom József Általános Iskola 1. b osztályosai, akik szemmel láthatóan igen jól szórakoztak, szereztek tapasztalatokat nálunk: milyen is egy boltban
A „Szakmák régen és ma” rendezvény szerdán Gyomaendrődre látogatott, ahol iskolánk nagy sikerrel mutatkozott be.