Erasmus+ KA2 – Törökország – 2020.03.03-03.09

Erasmus+ KA2 – Törökország
„EACH PUPIL IS A PIGEON OF PEACE”
2019-1-PL01-KA229-064904_2
Helyszín: Törökország / Ankara
Időpont: 2020.03.03-03.09.

1.nap

Március 3 – án indult a repülőgépünk először Isztambulba, átszállás után pedig Törökország fővárosába: Ankarába. A repülőtéren már vártak a fogadó diákok egy tanárukkal, ahonnan a szállodába vittek minket. Ott találkoztunk a fogadó szülőkkel is. A gyerekeket átadva a vendéglátóiknak az este hátralevő része pihenéssel telt.

2.nap

A délelőtt folyamán az iskolában találkoztunk újra a diákokkal a Nyitó Ceremónián. Itt bemutatkozott minden ország, illetve a házigazda színvonalas műsorral is kedveskedett nekünk.

Pici lazítás, ismerkedés után belevágtunk az első közös munkába, ahol a diákpolgármester – jelöltek mutatták be a prezentációjukat, melynek témája a Migráció. A választás után a gyerekeknek szabad program következett, a tanárok pedig összeültek megbeszélni a következő találkozók lehetséges időpontjait és a helyszíneket.

3.nap

Délelőtt meglátogattuk közösen a Török Attatürk Mauzóleumot, ahol koszorút helyeztünk el a nagytiszteletű vezető sírjánál, illetve megnéztük a hozzá kapcsolódó kiállítást. Ebéd az iskolában, majd a második közös munka kezdődött meg.

4.nap

A nap első felében ellátogattunk egy baba-, illetve közlekedési múzeumba. Itt párokba osztottak bennünket (két különböző ország egy pár) és érdekes feladatokat kellet együtt megoldani. Utunk következő állomásán a tipikus “Turkish Delight” édesség gyár munkáját tekinthettük meg.

Délután szabadprogram volt betervezve, amit a hatalmas ANKAMALL bevásárlóközpontban tehettünk meg.

5. nap

Az egész nap egy nagy kirándulás volt. Minden étkezésünk más helyen volt leszervezve. Nagyon korán keltünk és későn értünk haza. Alkalmunk volt megtekinteni a Világörökség egyik gyöngyszemét, Cappadocia – t, amely lenyűgöző élmény volt mindenki számára. Utunk során meglátogattunk egy műhelyt, ahol az itt bányászott drágakövekből készítenek csodálatos ékszereket, illetve egy fazekas műhelyt is megtekinthettünk, ahol nincsenek gépek, mindent kézzel készítenek. Fáradtan, de élményekkel teli értünk haza, már a következő nap hajnalán.

6. nap

Az előző napi kimaradás miatt csak délután volt találkozó az iskolában, ahol a záró rendezvényre került sor. 

7. nap

Szerencsésen és főleg egészségesen hazaérkeztünk.