Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója tiszteletére a Békés Megyei Önkormányzat meghirdetett műveltségi vetélkedő

Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója tiszteletére a Békés Megyei Önkormányzat rendezvénysorozatot indított, amely több programból áll. Múlt pénteken emléktábla avatással, kiállítás megnyitóval és díszközgyűléssel emlékeztek az újraszervezésre.

A megyei önkormányzat célja az, hogy az évforduló kapcsán nyomot hagyjon a lelkekben, az elmékben, tisztelegjen a múlt előtt és előremutasson a jövőbe.
A Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója tiszteletére meghirdetett műveltségi vetélkedő dobogósai:

I.helyezett: Molnár Erzsébet, a BSZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájának tanára.
II.helyezett: Lipták-Pikó Ágnes
III.helyezett: Szabó Éva


Csapatunk bejutott a Nagy Imre Emlékverseny országos döntőjébe

Csapatunk bejutott a Nagy Imre Emlékverseny országos döntőjébe, mely 2015. november 21-én került megrendezésre. Tanulóink eredményesen szerepeltek.

A csapat tagjai: Eke Bettina, Lipták Barbara és Sipos Fruzsina.

 Felkészítő tanár: Mák Beáta


„Szenvedélyünk az egészség”

2015. október 20-án iskolánk 2 csapattal képviselte magát a békéscsabai Védőnői szolgálat által hagyományosan megrendezésre kerülő „Szenvedélyünk az egészség” vetélkedőn.

Zwack 1. csapat: Bondár György, Kun Dalma, Turcsik Dávid 10/C osztály

Zwack 2. csapat: Balta Janka, Csete Szilvia, Gazda Alexandra 10/C osztály


PénzSztár verseny 2015. - Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny

Több mint 1000 négyfős középiskolás csapat részvételével, 2015. október 8-án indult a legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár.
Az idén harmadik alkalommal megrendezendő verseny fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában.

Az október 8-án és 15-én tartandó, kétfordulós internetes előselejtezőben iskolánkból 6 csapat vett részt különböző korosztályokban, hiszen a 10. évfolyamtól kezdve 12. évfolyamig neveztek csapatok. Az online fordulót követően a megyei selejtezőbe az az 5 csapat jutott tovább, akik a legjobban teljesítettek. Iskolánkat a Gazdász guruk csapata képviselte.
A megyei selejtezőn 11 feladatot kellett megoldani: igaz-hamis, ki vagyok én?, számítási feladat, totó stb. Szoros küzdelem után csapatunk az előkelő 4. helyezést érte el.

Békés megye 4. legjobb pénzügyes csapata: GAZDÁSZ GURUK, tagjai: Annus Erik, Fehér Martin, Rau Gergő, Vikor Bence – mindannyian 11B osztályos tanulók.
Felkészítőjük Csapó Ágnes tanárnő.

Gratulálunk!

 



Városi Mezei - Futó Diákolimpia

Iskolánk a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája az idei tanévben rekord létszámú versenyzővel nevezett a mezei futásra. 72 fő vállalta, hogy lefutja a korcsoportjának kiírt 2000 - 3000 méteres távot. Napsütéses, de kicsit hideg idő várta a Tünde utcai futópályán a futókat. A versenyen nagyon szépen szerepeltek diákjaink, kiemelkedő eredménnyel zárta a versenyt Zahorán Adrienn, aki egyéniben III. lett így az eredmény hirdetésen bronz éremnek örülhetett. Gratulálunk minden résztvevőnek!


8 órás történelem nap

2015. november 7-én immár hetedik alkalommal rendezi meg a BSZC Zwack József Tagiskola  társadalomtudományi munkaközössége a 8 órás történelmi napot.

A szakmai nap programja:


1. Paláncz György: Középkori kínzások és kivégzések 8:00-8:45
2. Marik László: Politika a sportban-sport és politika 8:50-9:35
3. Szilágyi László: Modernkori kínzások és kivégzések 9:45-10:30
4. Soós István: Katonai balfogások a történelemben 10:50-11:35
5. Mák Beáta: November 7-i felvonulások a Szovjetunióban 11:40-12:25
6. Tóth Péter: Puskás Öcsi 13:00-13:45
7. Várfalviné Vincze Ágnes: „Szenvedéllyel – szenved éjjel" 13:50-14:35
8. Mányoki-Gera Andrea: Az Oscar- gála története 14:45-15:30

 

 


Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben premier utáni színházi vacsora
A party-team tagjait a 13/B vendéglős osztály adta
Szakoktatók: Fazekas Erika, Várfalvi Katalin


2015.10.03. Jókai színház
 


„Itt van az ősz Itt van újra.”

„Itt van az ősz

Itt van újra.”

 

Időszaki kiállítást készítettek tanulóink az ősz jegyében, mely újra és újra megújul az évszakoknak megfelelően.

A kiállítás megtekinthető az iskola Boltmúzeumában.

Reméljük elnyeri az Ön tetszését is.

 


Operakaland

 

West Side Story

 

Színházlátogatás Budapesten

       Reggel ½ 7 fele indultunk a Főépület elől. A buszút meglehetősen fárasztó volt, de természetesen a hangulat nagyon jó volt. Egész úton odafele beszélgettünk az iskoláról, az osztálytársakról, a tanárokról, meg arról, hogy mit fogunk látni a színházban. Természetesen a történet alapját mind ismertük, így volt miről beszélnünk.

      Odaérve, a színhát melletti kis utcában rakott le minket a busz. Onnan nézve egy nem túl szép szocialista stílusú épületet véltem felfedezni. Viszont mikor elsétáltunk az épület mellett és beértünk a színház előtti térre, elém tárult az Erkel Színház teljes pompája. A színház előtt egy kisebb téren egy csomó diák várakozott az előadás kezdetére.

      Belül egy nagyon magas lépcsősor várt minket magmászásra. A lépcsők felett egy hatalmas aulaszerű tér és a büfé fogadta a nézőközönséget. Nekünk, mivel a jegyünk fentre szólt, feljebb kellett menni egy emelettel. Odafent is volt büfé egy nagyon díszes teremben, ahol még érződött a régi idők varázsa, valamint a magyar főurak cigarettáinak falakba beszívódott füstje. Szemben volt a ruhatár, ahova több tucat iskolás tette le a táskáját, valamint kabátját.
A néz
őtérre beérve egy óriási, tényleg óriási nézőtér fogadott, tele emberekkel. Mi egy, a földszinti nézőtér mögött és felett lévő, de kialakításban hasonló nézőkerületben kaptunk helyet. Rálátásunk volt az összes páholyra és az „alattunk” lévő nézőtérre is. Szerencsére a színpad olyan hatalmas volt, hogy nem lehetett nem látni. Maga az egész terem legalább ötször akkora volt, mint a Jókai Színház.

 


Tartalom átvétel