Megemlékezés a Liszt-év alkalmából


Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából rendeztünk kiállítást, bemutatót a békéscsabai BéKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskola aulájában.
 
Az intézmény vendéglátóipari munkaközössége nem akármilyen szakmai bemutatóval készült a programra.
  
Lipcsei László és Kovács Sándor cukrászmesterek és diákjaik zongoraformájú dísztortát készítettek, mely csokoládé bon-bon tárolására szolgálhat.
A fehér tragantból készített „zongora” dísztorta, (mely egy eredetinek kicsinyített változata,) hatalmas sikert aratott. A szakemberek szerint az édes alkotás bármelyik kiállításon, országos szakmai cukrász versenyen megállná a helyét.
 
Az arisztikai bemutatóra a szakácstanulók zöldségekből, mégpedig jégcsap és fekete retekből készítették a zongorabillentyű részletét, és ahhoz Liszt Ferenc kezét is megmintázták.  A látványos díszmunka Hódos Krisztán mesterszakács szakoktató ötletét, felkészültségét, szakmai elhivatottságát dicséri.
 
A pincértanulók és szaktanáraik által elkészített Liszt Ferenc emlékasztal megidézte a zeneszerző korát. A négyterítékes asztalra a tányérokat külön erre az alkalomra Hollóházán készítették szélén fekete-fehér zongorabillentyűket ábrázoló díszítéssel. Az asztal többi dekorációja is illeszkedett a zongorához, illetve a zene világához, például a couvert tányérokat, poharakat kottafejek díszítették.
Az emlékasztalt egyébként most először láthatták az érdeklődők, a diákok ezzel az asztallal készülnek az Országos Szakma Kiváló Tanulója versenyre is.
 
Ezen a jeles napon nem szólt az iskolacsengő, a tanórák végét zongoraszó jelezte a tanárok és a tanulók felé.
 
A világhíres művész szerzeményeit a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola növendékei, Dinya Milán, Binder Norbert, Bellus Csilla, Erdei István, és Bánszki János mutattak be egy-egy zongoradarabot Liszt Ferenc műveiből.