Erasmus+ KA105 - Törökország


 

Az ERASMUS+ 2018-2-TRO1-KA105-060528 "The Effective Way Of Culturing: Movies" pályázat keretében Csuvarszki Andrea, Szoboszlai Száva, Fésüs Adrián, Vakarcs Marcell, Vass Károly és Vida Patrik 11/C osztályos tanulók 2019. január 12-e és 20-a között 9 napot töltöttek el a törökországi Tarsus városában.

A programban török, lengyel, horvát, román, litván és olasz középiskolás és egyetemista diákokkal közösen filmet készítettek a "másság", illetve "más kultúrák" elfogadásáról. Ezzel kapcsolatosan több előadást hallgattak meg, illetve megtanulhatták a filmforgatás folyamatát. Angol nyelven tartottak prezentációkat és a magyar esten angolul mutatták be Magyarországot, Békéscsabát és a magyar kultúrát, melynek keretében magyar ételt is készítettek, amivel óriási sikert arattak a résztvevők körében.

A programok keretében megnézhették Tarsus két iskoláját, ahol a diákok és a tanárok is nagy lelkesedéssel készültek látogatásukra. Megtekintették Cappadocia csodálatos barlangrendszerét és sziklalakásait. A vendéglátók Mersinbe is elvitték a programban résztvevőket, ahol a Történelmi és Hajózási Múzeum megtekintése után a tengerparton tölthettek el pár órát.

A program ideje alatt a résztvevők ugyanabban a szállodában laktak, az előadások is itt zajlottak. Ennek köszönhetően az összes résztvevő egy helyen volt, így nagyon sok közös programon vettek részt a diákok.

Tanulóink sok barátságot kötöttek és nagyszerűen helytálltak a 9 nap alatt.

A tanulókat Marik László tanár úr kísérte el a találkozóra.

Köszönjük, hogy méltón képviselték iskolánkat!